Szcientológia
Úgy gondolom, hogy L. Ron Hubbard rájött arra, hogy mi folyik a Galaxisainkban, de elkapták, behódolt vagy valamilyen eljárásnak alá vetették, és a saját tanításait is kiforgatta.
Lehet, hogy a Jelenések Könyvének eseményei, amit János látott, a múltban már lejátszódtak egy Bolygón - ugyanazok, amiket L. Ron Hubbard is látott - Xenu bosszúállása az Emberiségen.
Szerintem Xenu valójában Jahveh, aki mint egy gonosz Test Thetan, az emberi faj újbóli pusztulására vágyik, hogy újra kezdje a játékát, vagy emberi lényeket kínozzhasson - valódi ok, valódi cél és valódi jóság nélkül. Ő egy lelki értelemben véve nagyon beteg lény.
https://en.wikipedia.org/wiki/Xenu
Mi vagyunk a Test Thetan, aki 75 millió év után leszületik a Föld Bolygóra, azaz a Teegaack-ra: a cél pedig az lenne, hogy ennek legtisztább állapotát el tudjuk érni. Vannak ezek szerint jó és helyesen cselekvő Test Thetan-ok, akik Xenu ellen harcolnak, és Gonosz Test Thetan-ok is.
De alapvetően a Thetán-ok az emberi testet is képesek tönkre tenni és megbetegíteni - ez alapvetően nem az emberi faj játéka!
De a Szcientológusok egy L. Ron Hubbard-l történt esemény után arra kaptak parancsot, hogy ezeket a felébredt Test Thetan lényeket elkapják és beidomítsák ...
https://www.google.com/search?q=test+thetan&oq=test+thetan&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOTIICAEQABgWGB4yBwgCEAAY7wUyBwgDEAAY7wUyBwgEEAAY7wUyBwgFEAAY7wXSAQg4MTk4ajBqN6gCFLACAfEF0DIxZc8MnYg&client=ms-android-xiaomi&sourceid=chrome-mobile&ie=UTF-8#lfId=ChxjMe
Az örök életű embereket az Özönvíz során vajon hogyan pusztította el az Úr Jahveh és Elohim?
Egyáltalán el tudta pusztítani Őket?
(Ekkor döntött úgy, hogy a lélek az után maximum 120 évig legyen az Emberi testben.)
L. Ron Hubbard megállapításai szerint összegyűjtötte Őket, egy tűzhányóba dobta, majd egy hidrogén bombát dobott utánuk, és az egész Bolygón mindenhol kitört a láva. De ezek az Emberek Lelkekké alakultak, és elkezdtek kirepülni a Föld alól, köztük Elohim gyermekei, a Nagyok és Hatalmasok is. Ekkor egy lélek porszívóval összefogdosta Őket, és átmosta a tudatukat, és emlékeiket.
Ezt már én teszem hozzá: ezek az örök életű lélek Hozzánk kapcsolódva élnek, és néha próbálják elmondani a történeteiket Nekünk, vagy képeket mutatni.
Vannak jó Test Thetánok, és nem annyira jó Test Thetan-ok, és vannak Lélek nélküli Emberek, akikhez esetenként egy vagy több Test Nélküli Thetán kapcsolódik.
Jézus Krisztus nyomán az Árkádia Egyház a Lelket űzi ki a testből, akikre Jézus azt mondta, hogy 'Nem ismeri őket', mert nem lenne szabad ezt csinálni!
Caligo, a magányra és sötétségre ráeszmélő Női lény első gyermekei:
" A görög mitológiában a sötétség, a fény és a tojás szimbólumai szorosan összefonódnak a teremtéstörténetekkel, különösen az orfikus kozmogóniában (a világ keletkezéséről szóló elméletekben).
A legfontosabb kapcsolódási pontok:
Az Ősi Tojás (Orfikus tojás): A görög mítoszok egyik változata szerint a teremtés kezdetén nem istenek álltak, hanem egy hatalmas, sötét tojás, amelyet Nyx (az Éjszaka istennője) tojt.
A Fény születése: Ebből az ősi tojásból kelt ki Erósz (a szerelem és vágy istene), más néven Phánész (a Fényhozó), aki megosztotta a tojást, és ezzel elválasztotta a fényt a sötétségtől, létrehozva a világmindenséget.
A Sötétség és a Fény viszonya: Nyx (Éjszaka) és Erebosz (a sötétség istene) a kezdeti sötétséget képviselik. Ebből a sötétségből születtek meg fényes gyermekek: Aithér (a felső égbolt, a fény) és Hémera (a nappal).
A tojás szimbolikája: A tojás az élet magját és a lezárt, de feltámadó erőt jelképezi.
Scribd +2
A görög gondolkodásban a fény a sötétségből (Nyx tojásából) való kiemelkedése a rend és az élet kezdetét jelenti a káosszal. " AI keresés
Viszont valahol olvastam, hogy Valaki nem akart kijönni a tojásból, és szerintem akkor Ő lehetett Krisna.
...
Erre nagyon nehezen vagyok képes:
A Föld Bolygó elrendelt istene elvileg most Allah, ennek a Kalpának az elrendelt Felügyelője elvileg most Krisna - így valószínűleg Ők egyek.
Tehát Ő imádatot szeretne, és majd elhozni egy jó Paradicsomot a jóknak, és egy Poklot a nem helyesen cselekvő embereknek. Csakhogy olyan szabályok által, hogy aki nem Őt imádja, azt el kell pusztítania annak, aki Őt imádja - így gyakorlatilag mindenki megutálja mind magát, mind pedig Őt, ha vannak emberi érzései. De a Paradicsomába a szabályai alapján eleve csak a gazdag, imára mindig ráérő, kegyetlen, vízhez közel élő, az ételről és vízről lemondó emberek jutnak.
Én inkább nem szeretnék egy ilyen Istenhez tartozni, de elvileg elfogadom, hogy más igen - azonban azt nem, hogy a szabad gondolataim miatt megöljenek, majd emberi testben örök kínzás alá vessenek engem vagy bárki mást. Emiatt lázadtam fel ellene, és el akarom vetetni Tőle az Örökségét, és egy értelmes lénynek, vagy magának az Emberiség tagjainak adni azt.
A Nőket ajánlom jelen pillanatban: Éva, Lilith és Sekineh személyében, akik a Boszorkány vallás eredeti istenei, mielőtt bele tolakodott többek között Baphomet és Ganésha, akik nem tudom, hogy hogyan kerültek oda, így lehetnek jók és rosszak is; valamint a 8 kínai felemelkedettet, akinek Vezetője Xiwangmu, egy Nő.
" A nyolc halhatatlan (kínai: 八仙; Pinyin: Bāxiān, magyaros átírással: Pa-hszien; Wade-Giles: Pa-hsien) a kínai mitológia nyolc alakja,[2] Tao „szentek”. Legtöbbjüket kapcsolatba hozzák a Tang-, illetve a Song-dinasztia idején élt és különböző társadalmi rétegekhez tartozó, más-más életkörülmények között élt és legendássá vált személyekkel. Ma is népszerűek, gyakran ábrázolják őket attribútumaikkal, amint átkelnek a tengeren." Wikipédia részlet


.......
Caligo vigasztalta az elhunyt lelket, és a vállán sírták ki magukat; Caligo egy ponton ordított Mihály Arkangyallal egy álmában a sok rosszért, aki ettől megijedt.
Meg kell alapítani a 'Szabad Lények Kollektíváját' - ha még nincs, és minden létező Világot értesíteni arról, hogy a tagja, ha szabad már, ha nem; és tájékoztatni erről az egész történetről.
Én valószínűleg minden korszakban amint magamhoz térek a jó isten filozófiai keresése után, feltalálom a Világ Közös Ingyenes Örök Energiát, és próbálom elterjeszteni - van, hogy sikerül, máskor nem. Most elég későn érkeztem meg, de állítólag még van pár ezer, vagy legalább 470 év ebből a Ciklusból Nostradamus alapján, és ki tudja, hátha az egész harcnak is vége lesz végre, és győz a józan ész, az egyediség és a jóság védelme, és a lelkibéke és Világbéke támogatása. Most szinte minden hirdetett isten Thetánja meglátogatott legalább egyszer, így mivel szép sorban mindnek felajánlottam egy ideig az életemet, ezért hirdettem is sajnos, amit nagyon megbántam. A valódi jó valószínűleg Alawashka istennő engedélyével és védelmével a Boszorkány isteneknek eredetileg hirdetett istennők, akik a jóért harcolnak, és erőt adnak Nekünk, nevük nem feltétlenül ebben a sorrendben:

* ÉVA/ ALLAT/ ÍZISZ/stb. néven és
* SHEKINAH/ UZZA/ MAAT/stb. néven és
* LILITH/ NEBETHUT/ HEKATÉ/stb. néven.
A valódi ösvény pedig a Tao és a TAOIZMUS útja. Köztük a Csikunggal, a felemelkedés technikájával, és a Sinotoizmussal.
( Ábel nem tudhatta, hogy az az állatnak fájni fog, ha pluszt vág le belőle, és halál még nem létezett; ekkor az Úr a síró Ábelt vigasztalni kezdte, nem tudjuk, hogy meddig; de szégyellte magát Káin előtt az Úr; de halál még nem létezett, így nem tudjuk, hogy mi történt Ábellel, csak hogy a vére a földön is volt. Talán ez volt az első gyermek ellen elkövetett szexuális bántalmazás utáni, testvér által elkövetett aktív eutanázia. Valószínűleg Ábel lett Krisna, az örök létű szellem, és Káin lett Siva, az Őt védelmező testvér.
Mi történt a Jelenések Könyvében megjelenő Báránnyal, akinek Ők kiszívták az összes vérét? Valószínűleg mozogni már nem tudott, még ha esetleg nem is fájt Neki. Lehet, hogy a föld alá ásták, és ott létezik, de nem pusztul el, és nem tud mozogni sem. )
Nüx istennő:
" Egy másik verzió szerint önmagától jött létre, mint az első istennő. Később önmagától szülte az élet és halál titkait rejtő sötét erők isteneit: Mómoszt, a vád és gáncsoskodás, Ponoszt(wd), a gyilkolás, Moroszt, a végzet, Thanatoszt, a halál, Hüpnoszt, az alvás és álom, illetve Oneiroszt, az ábránd istenét. Az éjszaka istennőjének lányai a Heszperiszek, a Kérek az erőszakos, végzetes halál és a betegségek istennői, és a sorsistennők, a Moirák. Az ő gyermeke Nemeszisz, a megtorlás, Philotész, a barátság és Gérasz, az öregség istene valamint Apaté, a csalás és ámítás és Erisz, a viszály istennője is.
Ő teremtette az alvást, a halált, az álmokat, a szorongást, a szeretetet és a csalást. Mindazokat a jelenségeket, melyek diszharmóniát keltenek a világ létében, enélkül azonban nem képzelhető el sem maga a világ, sem végleges harmóniája. " Wikipédia részlet
.......
Az eredeti, Caligo által használt isteni energia Boszorkány erőként letölthető, de ha visszaélnek ezzel az intelligens energiával, akkor visszacsap.
Ezen kívül ott van a TAOIZMUS, a SINTOIZMUS, a Zen, a Csi és a CSIKUNG azoknak, akik egyszer felemelkedett mesterekké vagy jó istenekké szeretnének válni.
Ebbe a Rendszerbe kerül bele minden régi isten, Allah, Brahma és Jahveh is, és hogy tovább jut-e, vagy meddig jut el, az csak rajta múlik.
.......
Megint Allah és a Korán - kicsit másképp!
" Aki megöl egy Embert, az az Emberiséget öli meg. " - Ez egy Korán részletet, tehát Allah szerint nem szabad Embert ölni!
A napi 5 leborulós ima Mohamed Próféta szokása volt, de Allah napi 3, nem kötött szövegű imát írt elő - egy választott Korán részletet (Hajnalban, Nap közben és Este) napi 4 mosakodással (arc, kéz a könyékig, és láb bokáig, valamint a haj megsimítása).
A ruhánál és egyéb külsőségeknél pedig sokkal fontosabb a felé forduló és hű szív.
Valamint aki elfordult Istentől, de hívő marad, és az elfordulását megbánja, vagy haragszik Istenre, akkor ezt meg lehet beszélni Vele, visszafordulni Felé, mert a visszatérő lázadókat jobban szereti, mint a vak de nem igaz hitűeket.
Korán 39:53 " Mondd: „Isten így szól: »Szolgáim! Ti, akik önmagatok ellen vétkeztetek, ne adjátok fel a reményt Isten könyörületére.« Isten minden bűnt megbocsát. Ő a Megbocsátó, a Könyörületes. 54 Forduljatok megbánással Uratok felé, és vessétek alá magatokat Őneki, még mielőtt megérkezik a büntetés. "
Hallomás: Szüz Mária azt állította, hogy Allah a gyermeke atyja, de Allah ezt tagadta; ekkor azt állította, hogy az Úr a gyermeke atyja, aki ezt vállalta azzal a feltétellel, hogy az Ézsaiás Próféta Könyve már akkor, és Jézus Krisztus által teljesül; de Allah valódi törvényei és szavai azonban a Koránban vannak. A Szentlélek Gibril Angyal egy Nő, így nem lehetett Jézus Krisztus fogantatásának okozója. Akkoriban az Őt körülvevők jó része azt gondolta, hogy Jézus Krisztus atyja maga Belzebub, és az Ő erejével űzi ki a gonosz lelkeket, akik helyett később 7 ment vissza. Allah a hazugsága miatt jött el a Föld Bolygóra, mert Allah a Világok Ura, és se nem Jézus atyja, se nem Jahveh, bár a Mormonok idején Jézus Krisztus már azt állította, hogy egy Allahhal, és a Vele levő, Szent Péternek látszó Embernek tűnő Társa az Atyja, Elohim. Jézus hívei egy reménybeli Világ és egy reménybeli Angyalféle létezés reményében dobják el a saját életüket. Ez egy létező Világ amíg Allah, aki még Ahura Mazdánál is nagyon isten, véget nem vet ennek a Világnak.
.......
Krisna és Ozirisz szándékairól:
Ha én egy isten lennék bárhol, akkor minden Terményemmel megmérgezték volna a kapcsolatomat, vagy egy csapásra tömeggyilkosok lettek volna az által, hogy az emberi testem energia mezejét meg akarták szüntetni, és a köldököm arany szálát elvágni vagy megmérgezni az által, hogy ha egy Teremtmény arany szálát elvágják a Teremtővel, a Teremtmény meghal. Ha máshol is ez a rendszer, akkor én most halott lennék, vagy ha vannak, akkor a Teremtményeim lennének halottak, vagy egy egész Társadalmat mérgezett volna meg ki tudja, hogy mivel.
Ezen a Világon: a személyiségemet meghajlítottam, a rossz részt akarattal legyőztem önmagamban vagy jóvá alakítottam, amit pedig nem tudtam, azt elfogadtam, és a jó részből egy másolatot kilöktem, ami talán itt lebeg, és örökre megmarad. Korábban kérték, hogy az aurámat terjesszem ki, de nem tudtam eldönteni, hogy meddig, ezért a Kárpát-medencén túl, majd a Földön túl hagytam őket, majd egy másikat a Naprendszeren túl hagytam, és közben azon lebegett közel a Naphoz több fekete valami az aurám külsején. Megpróbáltam terraformálni több közeli Bolygót, hogy a különböző embereknek legyen lehetősége eldönteni, hogy hol és kivel szeretnének élni. Minden Világhoz tartozó Poklokból kiszabadítottam a Lelkeket a kezdetektől, és e Világéi lebegnek az egyik közeli Bolygó légkörében arra várva, hogy egyszer majd újra leszülethessenek az újonnan terraformált Bolygón. Ezek elvileg már megtörténtek a valóságban is. A Világégést Krisna rossz filozófiájára hivatkozva rendeltem el, de az nem az én döntésem volt, mint ahogy az sem, hogy az erőmet oda adom Neki vagy Jézusnak. Én azt a Nemlétezés síkjába tettem ki a biztonság kedvéért, és onnan osztottam belőle szinte mindenkinek - de az egy intelligens energia, így rosszra nem lehet használni. Próbálok védeni mindent és mindenkit - még az üldözött Boszorkányokat, és a helytelen erkölcsű Zsidó és Muszlim Embereket is, mert Ők nem tehetnek arról, hogy gonosz parancsokat adtak Nekik!
Az én rendszeremben ez csak egy érzékelő rendszer lenne, hogy a halálom esetén se legyen benne semmi baj; így Én csak érezném Őket, és információkat kérnék le Tőlük esetleg, de magamat kívül helyezném veszélyhelyzet esetére - azonban több hónapja nem kértem le Tőlük információt. Valamint ez is egy regenerálódó rendszer lenne, hogy sérülés esetén egy idő múlva, ha kiérdemlem, akkor újra a része lehessek - de ez nem jótétemények esetén működne, mivel akkor lehet, hogy nem magamat adom, hanem kunsztokat hajtok végre. Ezt így nem tudom megmagyarázni. Ebbe a rendszerbe maximum a zavarról menne információ, hogy baj van, de nem lehetne külső információkkal megmérgezni, csak ledobni róla vészhelyzet esetén bárkit, majd megkeresni, és segíteni Neki.
Krisnánál viszont nem ez a Rendszer van, és Hozzá tartozom, így csak a felmelegedésben szeretett volna segíteni, mivel önzőségből láncolt a Földhöz.
Egy érdekes történet:
" A Fehér Bölény Asszony a lakota (sziú) indiánok egyik legszentebb legendája. A történet szerint egy rejtélyes, gyönyörű nő fehér bölénybőrben jelent meg egy éhínség idején, megtanította a népet a szent pipa használatára, az imádkozásra, majd bölénnyé változva távozott, ígéretet téve a visszatérésre.
Aktá Lakota Museum & Cultural Center +1
A legenda főbb elemei:
Megjelenés: A törzs két vadászt küldött ki, akik megláttak egy fehéren ragyogó nőt. Az egyik vadász tisztátalan szándékkal közeledett, így őt a nő elhamvasztotta, míg a másiknak, aki tisztelettel volt, elmondta küldetését.
Tanítás: A Fehér Bölény Asszony elhozta a Ptehin'cala Chanunpa-t, a Fehér Bölényborjú Pipát. Megtanította, hogy a pipa füstje összeköti az embert a Teremtővel, és útmutatást adott a hét szent rítushoz.
Ígéret: Távozásakor azt ígérte, hogy az idők végén, amikor az emberek elfelejtik a hagyományokat, visszatér fehér bölény borjú alakjában, hogy elhozza a békét és a harmóniát.
Jelentősége: A fehér bölény a remény, a spirituális újjászületés és az egység szimbóluma az amerikai őslakosok számára.
24.hu +4
A legenda a mai napig él, és a ritkán születő fehér bölényeket (mint például a 2024-es Yellowstone-i borjú) a prófécia beteljesüléseként tisztelik.
24.hu +1 " AI keresés
.......
Ősmagyar mitológia:
" A csodaszarvas a magyar mitológia ősi, Nap-szimbólummal (homlokán csillag, szügyén hold, agancsán nap) felruházott vezérállata, amely Hunort és Magort, a hunok és magyarok ősatyáit a Meótisz mocsaras vidékére, majd új hazába vezette. A Kézai Simon krónikájában lejegyzett rege szerint a testvérek hiába próbálták elejteni a szarvast, az egyre gazdagabb területekre csábította őket, megalapozva a nemzet letelepedését.
Wikipedia +3
A legenda főbb jellemzői:
Eredet: A monda a népvándorlás kori, keleti gyökerű magyar őstörténethez kapcsolódik, és a csillagos égbolt szimbolikáját is hordozza (Ikrek, Orion, Fiastyúk csillagképek).
A cselekmény: Nimród fiai, Hunor és Magyar vadászat közben megpillantanak egy gyönyörű szarvast, amely folyamatosan elszökik előlük. A hajsza során új, gazdag földekre (Meótisz) jutnak, ahol feleségül veszik Dul király lányait.
Szimbolika: A csodaszarvas nemcsak zsákmány, hanem isteni útmutató, amely a letelepedést és a hun-magyar testvériséget jelképezi.
Irodalmi feldolgozás: A leghíresebb változatok közé tartozik Arany János Rege a csodaszarvasról c. műve.
Wikipedia +7
A monda a magyar nép eredetének és a Kárpát-medencébe érkezésének mitikus magyarázata.
Facebook +1 " AI keresés
Tehát a Csodaszarvas által a valódi és jó isten hozta a Magyarságot a Kárpát-medencébe, amit az Úr a Zsidók által el akart venni. Nem szép dolog.
...
A Csikung saját magát csinálta ki azzal, hogy költségesnek, anyagilag szinte elérhetetlennek nevezte ezt a módszert - de a valódi jóhoz korlátlan a hozzáférés!

